Vissza a szocializmusba

Pénteken voltam Zánkán egy szalagavatón. A barátnőmet kísértem el, ott tanít. Büszke is vagyok rá.
Egyszer voltam eddig a zánkai gyermek és ifjúsági centrumban. Már akkor hatalmasnak tűnt a terület, valószínű azért, mert az is. A terület tele van "szocialista" stílusú épületekkel. Nem sokat éltem a szocializmusban, de arról csak jó emlékeim vannak. Persze hallottam történeteket, hogy nem volt az olyan jó, nekem mégis a boldog nyugalmas gyermekkorom jut róla eszembe. Tehát, ha úgy tetszik egy kicsit nosztalgia hangulatba ringatott a vasbeton épületek látványa, a szép rendezett szemét mentes terület, a vaskeretes ablakok, a tipikus szoci belső borítás és "csillárok".
A hangulatot csak a szalagavatós "modern" kori eszközök törték meg.
Szóval a szalagavató műsora egész jó volt. Volt benne amatőr filmklipp, tánc, humor, ének, színjáték és persze konferáló csajok. Hozzá kell tennem, hogy mindez egyedien előadva. Nem volt profi és nem is volt túlgyakorolva. A filmklipp kicsit érdekes volt, a táncos lányok nem igazán volt összhangban, a kabaré jelenetekben kicsit erőltetettek voltak a poénok, és az ének is itt-ott hamiskás volt. De mégis megvolt az az egyediség, ami kell.
A szalagok feltűzése után vacsi, ami svédasztalos volt, de hasonló hiányoságokkal bírt, mint az előadás. Minden finom volt, csak hát a tálalás. Egy épülettel arrébb egy tipikus menza helyiségben menzás tálcákra rakott pezsgővel kezdődött az evés. Köszöntő, majd mindenki ment az asztalok elé.
Megint egy másik helyiségben a nyitó keringő után megkezdődött az éjfélig tartó zene és tánc. Igen, a tombola sem maradt ki.
Bár olyan volt az egész, amilyennek leírtam, mégis nagyon tetszett. Nem volt színészkedés, azt adták, amilyük volt és úgy – ha nem is direkt -, ahogy tudták. Derék.
Nem is néztem, mert amikor eljöttünk, még mindig azon gondolkoztam, hogy milyen jó lehetett ez az egész tábor a szocializmusban. Elképzeltem, ahogy a piros nyakkendős fiatal srácok kettes sorokban mennek az ebédlő felé, előttük bibircsókos kontyos szigorú öregasszony sétál, aki a jobb-bal kopogásából kihallja a bal-jobbat és boszorkányos hangjával a félrelépőre szól. A wc is a tömeges kiszolgálásra volt berendezve, fehér hideg ijesztő falakkal, csövekkel.
Megvolt az érzés, azt megmondom. Soha nem voltam a szocializmus gyermeke. Nem voltam kisdobos és úttörő sem, de amikor valaki erről mesél, mindig próbálom beleképzelni magam, és nagy élvezettel hallgatom a csínytevéseket és a szép történeteket.
Szüleim is meséltek a régi rendszerről. És tudom, hogy bár „háború”, de a háborúban mégis meg lehetett találni a békét és a nyugalmat. Ezt a nyugalmat próbáltam akkor is abban a környezetben egy kicsit magam elé képzelni. A gyermekkort, a játékot és a mai világból nagyon hiányzó összekovácsolt közösséget.