Újraindulás

Lassan egy éve nem írtam. Ez van, megvannak az okai. Hol idő, hol a kedv szólt közbe, nem részletezem. Most megint kedvet kaptam. A barátaim és egyben lakótársaim "tollából" - most már -, sorra kerülnek ki a különböző gondolatok, én sem tartóztathatom tovább magam.
Volt egy próbálkozás. Egész hosszú írás volt, aztán a végén úgy gondoltam, ezt nem tárom a publikum elé. Ha jól emlékszem a Neptun rendszert ecseteltem egy egyetemista Pisti szemszögéből. Valahogy aztán nem akart kerek lenni a történet. Linuxos kifejezéssel élve, ment a /dev/null-ba.
Meg az is közrejátszott, hogy hátha olyat írok, amit valaki félreérthet. Azóta van ez az érzés bennem, mióta dolgozom, és új embereket ismertem meg.
Az emberek sajnos elég gyakran félreértik egymást csak azért mert nem kérdeznek. Felállítanak különböző teóriákat, aztán elmondják másoknak és így a rossz pletyka elkezd terjedni. Ahelyett, hogy kérdeznének. Tudom sokszor kellemetlen dolog rákérdezni konkrét dolgokra. Magam is voltam ilyen helyzetben. Sokat tanultam az elmúlt majdnem egy évben. Köszönhető ez sok embernek, a barátaimnak a munkatársaimnak és nem utolsó sorban Umbra Krameri-nek.
Egy régi barát mondta mindig, hogy az élet kemény! Kedves olvasó, tényleg az! És – talán mondhatom, hogy -, egy barátom (Hoagie) mondta, a nehéz helyzetek könnyítésére: "Szól a zene, szarni bele!"
Hogy miről is beszélek? Egy szó: korrektség. Olyan világban élünk most, ahol azt tapasztalom, az üzleti életben az emberek kezdenek elkurvulni. Mindenki ott vágja át a másikat ahol tudja.
Lehet, hogy ez mindig létezett és csak most csöppentem ebbe bele?
Sajnos ott tartunk, hogy senkiben nem bízhatunk csak abban akiket szeretünk és akik viszont szeretnek. A közvetlen környezetben.
Az a baj, hogy még mindig nem nagyon merek konkrétumokat írni.
Az emberek megbeszélnek egymással dolgokat, aztán másnap már az egyik teljesen máshogy gondolja. Három nap múlva meg le is tagadja, hogy ismeri. Szánalmas!
Valahogy így jártam én is. Próbálom a magam igazát kiharcolni, de egyre nehezebben megy.
Mire akarok kilyukadni? Nem tudom. Valahogy tartom magam, mert az kell. Az ember nem hagyhatja el magát. Meg kell ragadni a kis örömöket, és azokat előtérbe helyezni.
Nem akartam ilyen depisre kanyarítani a végét.
Most például annak lehet örülni, hogy Ákos megint írt és lehet olvasni a gondolatait. Talán ez egy áttörés és újraéled a blogom. Én szeretném, mert kaptam pár pozitív visszajelzést.
Ezúton köszönném meg a leghűségesebb oldallátogatómnak Homare Úrnak, hogy napi egy látogatásával és sűrű „mikor írsz már blogot?” kérdésével bíztatott, hogy számít rám a kedves publikum. (Azt is szokták mondani, hogy nagyérdemű, de nem szeretem ezt a szót. Miért nagyérdemű?)
Aztán a következő bejegyzést már tényleg "mér' kell?" témában kívánom írni.
Mindenkinek szép napot és fel a fejjel!!!

u.i.: evvel a blogbejegyzéssel már teljesen valid az oldalam