Keresés

A pontos idő

Legutóbbi blogok

» 2010
» 2009
» 2008

Google hirdetés

Újra egy kis divat

2007 január 22. hétfő - 22:42
Így télen nehezebb észre venni az emberek hülye szokásait ruha terén, hiszen az elveszik a nagykabát alatt. Úgy érzem, hogy blog eredeti témáját újra csak tavasszal tudom felvirágoztatni, hiszen akkor jön az új divat, az új szín az emberek öltözködésében.
Azért ha nagyon figyelünk, a hideg időben is fellehetünk pár érdekes ruházatot, szokást.
Felfigyeltem arra, hogy egyes fiúk egyre feltűnőbb fülbevalót viselnek. Alapból nem nagyon zavar, ha egy férfi fülbevalót hord. Van akin kicsit buzis, némelyeken erőltetett, de láttam már olyat is akinek jól állt.
Egy bizonyos fülbevalóról beszélnék most. Ez egy négyzet alapon elhelyezkedő, fényes, gyémántszerű kövekből álló ékszer. Mintha az Európából Amerikába szakadt Bekem is ilyet viselt volna annakidején. Az embereknek nincs önkritikájuk? Ha egy jóképű focistának nem áll jól, akkor nem hiszem, hogy egy kreolbőrű Lakatos sok sikert aratna vele a kultúrház táncparkettjén. Nem véletlenül emeltem ki a sötétebb bőrűeket. Nem a származásukkal van a bajom, csak annak akinek – naptól, szoláriumtól, genetikailag – sötét a bőre, még rosszabbul áll ez a csodás bizsu. Főleg, ha még sötét ruhában is van. Beleolvad a szürke téli tájba, csak egy pont villan fel néha, és ez számomra nagyon visszataszító.
Talán egy hete lehetett az egyik tévécsatorna értelmesebb műsorában egy riport három öregúrral, akik még mindig fiatalosan élnek. (Igazuk van!) Csak egy mondata maradt meg az egyiknek az egész riportból: "Ami lányos az fiúsít, ami fiús az lányosít, ami fiatalos az öregít, ami öreges, az fiatalít." Részben igaza volt ennek az embernek. Csak azt kell nézni, hogy a mai fiatalok retró ruházatban, hogy el tudják adni magukat...
Hogy hova akarok kilyukadni? Divat lesz megint a szőrös csuklyás kabát. Azért, mondom, hogy megint, mert a tesómnak már volt egy pár évvel ezelőtt. A gond az, hogy most nem nők körébe jön vissza az egyébként tök egyszerű kabát, hanem pont azoknál, akik csillogó fülbevalót hordanak, de csak az egyik fülükben. Több fiún és többfajtát láttam már, de egyik fazon sem tetszett. Egy az, hogy annak szőrnek semmi értelme, csak hullik és még ronda is. A másik, hogy nem áll jól egy fiúnak ilyen. "Ami lányos az fiúsít." Lehet, hogy maradi vagyok, de én csak a fent idézett mondat második részével értek egyet. Az elsőt átalakítanám így: Ami lányos az a fiúkon buzis. Érdekes, fordítva, nem az.
A témán gondolkozva eszembe jutott pár kérdés: Hova fejlődik a divat? Mindent megengedhetünk magunknak? Lehet átjárás a nemek között korlátlanul?
mentés
Homár!
Tök hülyeség ennek a postnak a nagy része! 1. Mindenki azt vegye fel ami tetszik neki! 2. Az a baj, hogy sok ember úgy öltözködik, hogy nehogy megszólják az ismerősei!, félnek a kritikától. 3. Nem mindenki akar beleszürkülni az átlagos hétköznapi emberek öltözködésébe! 4. Szerintem igenis fontos a fashion. 5. Nekem is van rózsaszín piké pólóm, meg lila, bordó, narancssárga ruhadarabom stb.... és több nőnemű lény szerint is jól áll és vonzó, és nem vagyok meleg, sőt rajongója vagyok a női nemnek! 6. Nem attól lesz valaki géj, hogy milyen színű a ruhája és szőrös-e a gallérja. 8. Sokan nem veszik észre, hogy a divat mekkora dolgokat határoz meg az életben. 9. szőrös galléros ruhából meg nem a gagyit kell megvenni, hanem a minőségit, aminek nem hullik a szőre. 10. MODERÁLVA 11. Elnézést ha elragadtattam magam! Mindenkinek divatos napokat kívánok!
Üdv: Homár!
több mint 5 éve
redblog, avagy mér' kell mér' kell?