Keresés
A pontos idő
••••
••••••
••••••
Legutóbbi blogok
» 2011
» december
» október
» szeptember
» július
» június
» május
» április
» február
» január
» 2010
» 2009
» 2008
» 2007
» december
» november
» szeptember
» július
» június
» május
» április
» március
» február
» 2006
Google hirdetés
Oktatás felsőfokon
2007 január 10. szerda - 22:13
Ahogy megyek előre a tanulmányimban, egyre többet tudok meg a felsőoktatásról, azon belül is a győri szeretett sulim szabályzatáról. Telik az idő és egyre mérgesebb leszek azokra, akik az egyetemi diákokat koordinálják és persze a tanárok egyéni szabályaira, akik még jobban megnehezítik a nebulók életét.A probléma elsősorban a tájékoztatással kezdődik. Az ugyanis nincs, nagyon kevés vagy érthetetlen, elveszik a lényeg a leírt szövegben. Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy visszasírom még azt, hogy osztályfőnököm volt és mindent elintézett helyettem. Már akkor is sulit meg persze az osztályfőnököt szidtuk -kevesebb joggal.
Igen felnőttem, most már tudom milyen, ha valamit el kell intézni. Ezzel nem is lenne gond. Az a baj, hogy mire utánajárok, eltelik fél nap. Lehet, hogy nem a megfelelő helyen keresem?
Szerintem inkább az a baj, hogy az információk nem egy helyen vannak.
Példa: Van a sulinak honlapja, ami nem rég újult meg, és sokkal átláthatatlanabb lett. Ha szocpapírt szeretnék letölteni – aminek valszeg az egyetem nagy részének szüksége van -, azt nem találom a nyomtatványok között. Így tudnom kell egy másik honlapról, amit egy másik menüpontban találok. Hallgatói szervezetek néven van. Itt találjam ki, hogy tulajdonképpen nekem a HÖK kell és a honlapjukon nem a letöltések menüpontban találom a kért nyomtatványt. Hogy van ez?
A második probléma a TO és azon belül is a kedves téós nénik, akik ha egy kérdésem van, nem tudják rá a választ, mert nem nekik kell tudni. Hát akkor kinek? Azok alig várják, hogy a nyitva tartáson kívül szürcsölhessék az egyetem pénzén? a kávéjukat.
A harmadik maga a tanár, akinek tejhatalma van a saját tárgya körében. Van, aki ezt rendesen kihasználja ezt. (Akad, aki érzi, hogy a tanuló is ugyanolyan ember, mint ő maga és próbálja megértően kezelni szegény tanítványát.)
Az utóbbi dolog ellen sajnos nagyon nehéz tenni. Szoktam kérdezni az emberektől, hogy mit lehet csinálni, ha egy tanár nem megfelelően, igazságtalanul bánik a diákjaival?
Itt jön az emberek, azon belül is az egyetemi tanárok morálja: "Én úgyis csak egy neptun kóddal állok szemben, annak meg mindegy hányszor bukik."
Menjek a TO-ra? Kiröhögnek. Menjek a rektorhoz? Azt sem tudom kicsoda, de ő is kiröhögne, ha kapnék időpontot. Egyetlen dolog maradt, a papír, a szabályok. Ezt meg a tanár kimagyarázza. Ha meg nem, akkor megjegyzi a nevemet és az életben nem lesz diplomám.
Az az érzésem, hogy a némelyik tanárral azért szalad el a ló, mert egyszerűen nincs kontroll. A diákok, nem mernek fellépni az igazukért, mert félnek, hogy tényleg nem kapják meg a végső papírt.
A klasszikus példát mindenki ismeri. Erre a problémára áthelyezve:
1, A tanárnak mindig igaza van!
2, Ha nincs igaza, akkor automatikusan életbe lép az első szabály.
És ez mind nem elég. Szerencsére kitalálták annak idején a Neptunt. Nagyon hasznos kis rendszer, amiben őrült nagy hibák vannak. Ezeket a hibákat hozzák föl példának szoftvertechnológia oktatásánál. Külön óra volt arra, hogy a neptun képeivel megmagyarázták, hogy ilyen szoftvert nem szabad készíteni. Nem baj! A lényeg az, hogy a négy? neptun szerver összesen 150 hallgatót tud egyszerre kiszolgálni a kb. 10000-ből. Aki egyetemista (volt), az tudja, hogy a vizsgára jelentkezés és a tantárgyfelvétel egy nagy verseny az diákok számára.
Ezen a versenyen múlhat az is, hogy az egyén be tudja-e fejezni időben a képzését. Evvel is most szembesültem. Ha nem tudok a diplomáig megszerezni bizonyos számú kreditet választható tantárgyakból, akkor akár emiatt is csúszhatok féléveket. És mindez a gyorsaságomon és a hálózat leterheltségétől függ. Undorító!!!
Összegezve azt gondolom, hogy mint annyi más területen itt, is fel kell még nőni. Meg kell tanulnunk együttműködni, normálisan közölni egymással a dolgokat.. A diploma, ne attól függjön, hogy jókor voltam-e jó helyen, hány segget nyaltam ki, milyen gyorsan ütöttem be a jelszavamat, és ki tudok-e igazodni a honlapok és a szabályok rengetegében.
mentés
Homár!
Egyébként ez a hirdetés a mai naplóban volt, az előbb kimaradt.
több mint 5 éve
Homár!
A Széchenyit jelöld első helyen!
Itt a választás lehetősége. Nem mindig a legkézenfekvőbb a legkedvezőbb! A régió vezető egyteme, a magas színvonalú oktatást nyújtó Széchenyi István Egyetem népzserű, keresett szakok indításával várja a felvételizőket.
Úgy gondolom ez a hirdetés nem állja meg ahelyét, főleg nem a "magas színvonallal", lehet a hirdetés feladása előtt jobban körbe kellett volna nézni az egyetem háza táján. Dehát kevés a gyerek és ezért képesek hazudozni is, ugyanaz, mint az országgyűlési választások csak kcisiben.
Üdv mindenkinek: Homár
Itt a választás lehetősége. Nem mindig a legkézenfekvőbb a legkedvezőbb! A régió vezető egyteme, a magas színvonalú oktatást nyújtó Széchenyi István Egyetem népzserű, keresett szakok indításával várja a felvételizőket.
Úgy gondolom ez a hirdetés nem állja meg ahelyét, főleg nem a "magas színvonallal", lehet a hirdetés feladása előtt jobban körbe kellett volna nézni az egyetem háza táján. Dehát kevés a gyerek és ezért képesek hazudozni is, ugyanaz, mint az országgyűlési választások csak kcisiben.
Üdv mindenkinek: Homár
több mint 5 éve
tüskéshátú kígyóbűvölő
Ez megint csak egy teszkomment
több mint 5 éve
Huma
Seggnyalás nélkül is tudhat az ember mindent ami érdekli. Ha rossz a tájékoztatás, nekünk kell utánajárni a dolgoknak, ha nem akarunk szarul járni. Ez van. Lehet ezzel is csak próbálnak felkészíteni minket az életre, hogy jobban megálljuk majd a helyünket. Szelektálás :) Amúgy persze lehetne jobb a tájékoztatás nem tagadom, de mi most ilyen rossz helyzetben vagyunk, ilyen országban élünk, ezt a egyetemet választottuk. Hú ez de egy hardcore mondat lett itt a végére :), egyébként a felháborodásodnak helye van, de mint leírtad nem tudunk és nem merünk tenni ellene semmit sem. És ne idegeskedjünk sokat, mert idegbetegek leszünk, Én már csak tudom sajnos :(
több mint 5 éve
redman
Igen, de én nem szeretek, nem tudok és nem is akarok segget nyalni, mint a mangal.
több mint 5 éve
Homare
Na szóval! Az előbb írtam, de elfejetettem beírni a nevem, és így az egész remek kis hozzászólásom elveszett :(
Tehát az egyetemünk rosszul van szervezve szerintem is, és valóban rossz a tájékoztatás és sok tanár olyan hangnemet üt meg egy diákkal szemben, hogy legszívesebben Én is megütném Őt.
Egyébként meg vannak emberek akiknek nincsenek hasonló problémáik, kicsit a linkségtől is függő dolgok ezek, szerintem.
A Mangalhoz kellene továbbképzésre járni :) Hehehe
Tehát az egyetemünk rosszul van szervezve szerintem is, és valóban rossz a tájékoztatás és sok tanár olyan hangnemet üt meg egy diákkal szemben, hogy legszívesebben Én is megütném Őt.
Egyébként meg vannak emberek akiknek nincsenek hasonló problémáik, kicsit a linkségtől is függő dolgok ezek, szerintem.
A Mangalhoz kellene továbbképzésre járni :) Hehehe
több mint 5 éve
redman
Ez egy próba beszólás!
több mint 5 éve
Don_valeres
Mindenben van egy kicsi igazad. Szóval az új weblap ami tényleg ocsmány, de keresni lehet rajta gyorsan, mert van oldaltérkép.
Azt meg, hogy mi van a HöK -nél és mi tartozik az egyetemhez már neked kell tudni. A TO-s nénink meg kedves és segítőkész.
Neptun:Valóban nem tud a 3 server sok embert kiszolgálni. De azért így is durva vason futnak. De majd jön a webes alapú neptun és a csapból bor fogy folyni és megszűnik minden bajunk! Persze Se! Jó lesz csak szerezzen alá mindenki kb 3-400k értékben vasat. Igaz azt csak egyszer kellene megvenni!
Azt meg, hogy mi van a HöK -nél és mi tartozik az egyetemhez már neked kell tudni. A TO-s nénink meg kedves és segítőkész.
Neptun:Valóban nem tud a 3 server sok embert kiszolgálni. De azért így is durva vason futnak. De majd jön a webes alapú neptun és a csapból bor fogy folyni és megszűnik minden bajunk! Persze Se! Jó lesz csak szerezzen alá mindenki kb 3-400k értékben vasat. Igaz azt csak egyszer kellene megvenni!
több mint 5 éve
Kata
Sajnos mindenben igazad van! Hasonló volt a helyzet nálunk is! A Neptunról ne is beszéljünk! De tietek a jövő! Csináltok az egyetemistáknak egy jó kis programot! Hm? Akár diplomadolgozat témának sem rossz ötlet, nem?
több mint 5 éve
redblog, avagy mér' kell mér' kell?
