Helyijárati élmények

Egyszer már írtam - de mindegy – sokat járok busszal, helyijárattal. Naponta kétszer utazom helyben, és hetente szintén kétszer nagyobb távolságra. A buszon ülve általában elgondolkodom és figyelem az embereket. Próbálom kategórizálni őket. Szerintem jó szórakozás. Az emberek nem valami izgalmasak, de mégis van köztük pár apró különbség. Alapvető kategória például, ha valaki fiú, illetve lány. Na jó ez persze csak vicc volt.
Mivel csak a buszon szoktam nagyrészt ilyeneken gondolkodni, ezen a téren mondom el a tapasztalataimat.
Kezdem a sofőrökkel: vannak bunkón viselkedők, vannak kedvesek, van buszra felszállós székből kifordulós és van csak előrenézős még bérletet sem megtekintős. Van papperos, mammeros, és van holnap után nyugdíjbamenős. Általában nincs gondom a sofőrökkel, főleg azért, mert általában szabályosan közlekedem. Nem bliccelek, nem nagyon éri meg. Eleinte köszöntem nekik, de mára már tudom, hogy nagyvárosban vagyok és nem is érdekli őket, hogy az embreknek hogy mozog a szájuk?
Elmondható, hogy aki busszal utazik az besorolható a hat kategória egyikébe.
Vannak a diákok, akiknek nincs autójuk, vagy nincs rá pénzük, hogy a benzint fizessék.
Vannak a kismamák, akik vagy nagyon szegények, a kezdő családi élet miatt, vagy mivel egy kocsijuk van a háztartásban, azt átengedik a férjnek, hogy dolgozhasson, mialatt ők elköltik a pénzt a plázákban, babasétáltatás címén.
Vannak cicababák és férfi megfelelőik, akiknek éppen nem ér rá az aktuális barátjuk, a nyugdíjasok akik már a kézremegéstől és a szódaszemüvegtől nem tudják irányítani a zastavájukat (meg különben is ingyenes), az ötvenes nők, akik inkább a kényelmetlenséget választják a spórolás miatt és vannak a csövesek, akiknek soha nem is lesz pénzük autót venni.
Ez utóbbi szerencsére ritka a sárga buszokon.
Ezek között az úgynevezett "kasztok" között, nincs, vagy nagyon ritka az átjárás. A cicababa nem fog leállni a szakadt csövessel dumcsizni. (Persze ez nagyon kisarkított példa) Az emberek csak néznek előre, vagy a "kilátásban" gyönyörködnek. Vagy talán pont azon gondolkodnak, amin én... Az emberek – hacsak nem egy társaságból vannak -,nem is beszélgetnek egymással.
Természetesen vannak kirívó esetek a "kasztokban". Pont olyanok, mint akivel tegnap is találkoztam.
Ugyanolyan unalmas buszozásnak indult, mint a többi, amikor egyszer csak felszállt egy fiatal csávó. Először fel sem tűnt, de amikor a sofőr a visszajárót alig tudta neki odaadni, rájöttem, hogy nem keveset ivott utazása előtt. Odatámolygott kiválasztott helyére és a következő kanyarban már le is akart esni a székről. Mikor visszabillent, nyugtáztam, elfordultam és tovább néztem a kinti "izgalmasabb" világot. A következő inger az orromon keresztül jutott el az agyamig. Az erős cigifüst eloszlatta velem a gondolatot, hogy a sofőr gyújtott rá. Nem tudom miért, de nagyon vicces volt akkor a tény, hogy a csávó nyugodtan szívja a spanglit a buszon. (A sofőr takarásban volt.) Talán azért is, mert ismét egy nehéz napon voltam túl, így egy apró humor is fel tudott vidítani. (Itt megjegyzem, hogy annyira embert még nem utáltam, mint most a Mikikét. Szeretném, ha mindkét lába egyszerre kirohadna a cipőjéből, és így hanyatt esve egy kalap szarban landolna a feje, miközben a tüdejét ez izzó rozsdás vas szúrja át, és a láncokra bilincselt kezei a lánc rövidsége miatt tőből kiszakadnának a testéből.)
Levonva a tanulságokat, azt gondolom, hogy aki nem jár helyijárattal, annak néha sok kimarad az életéből.
Jó a városi helyi közlekedés, de nem hiányozna, ha lenne egy kocsim és egy nagy benzinkutam.
Mindenkinek még egyszer boldog új évet, és jó buszozást kívánok!!!