Foxakorvos

Két éve volt az első gyökérkezelésem. Azóta szerencsére nem kellett hozzányúlni egyik ideghez sem. Sajnos a múlt hétig nyitva is volt a fogam emiatt (a jobb alsó hatos), mert nem mentem vissza a dokihoz. Egyszerűen nem voltam Balatonfüreden rendelési időben, más orvost meg nem kerestem, örültem, hogy elmúlt az a fájdalom.
Tehát a múlt hétig tartott ez. Az élet visszaadta, elkezdett fájni a fogam. Szerencsére időben elmentem a dokihoz, de nem oldotta sajnos meg, még egy hétvégét fájdalommal és fájdalomcsillapítóval kellett töltenem. Megérdemeltem...
Utána egyszerűen megijedt a fogam és mire újra a fogorvosi székbe ültem, egyszerűen nem fájt, bármennyire is benne volt a dokinéni a számban.
Hogy miért írom ezt le? Egyrészt régen írtam , másrészt pedig eszembe jutott valami a váróteremben ülve. Jöttek mentek az emberek, doktorok én pedig néztem őket és azt kérdeztem magamtól, mi visz rá egy embert, hogy másokban turkáljon?
Biztos persze magamból indulok ki. Nem bírom a vért, még azt sem nagyon, ha valaki szívogatja az orrát. Bár a 10 évvel ezelőtti önmagamhoz képest sokat fejlődtem, most már simán végignézem, ha kibújik valakiből a róka koma.
Szóval azon gondolkodtam, hogy egy ilyen aranyos nő, mint a doktornéni, hogyan képes másoknak fájdalmat okozni. Látja, hogy fáj, mert eltorzul a képem, meg még hangot is adok ki, de ő annál jobban nyomja az ideg felé a fúrót és neki egy a cél: kifúrni a fogat.
A fenti életkép inkább kiskoromból az iskolafogászat felidézése, ugyanis – bár a váróteremben ijesztgettek rendesen – a legutóbbi fogorvosomnál a gyökérkezelést egyszerűen nem éreztem, annyira jól csinálta. Csak azt láttam, hogy néz a számba és a kezével matat a fogkövek között.
Én azért nem tudnám ezt csinálni, mert szabályosan nekem is fájna, egyszerűen nem tudnám kifúrni másnak a fogát. Nem is beszélve arról, hogy elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehet minden fél órában más fogakat tapogatni. Oké még talán egy ápolt szájban, de ugye a fogorvosnál nem jellemző az egészséges száj, hiszen azokat nem viszik orvoshoz a tulajdonosaik.
Igaz teljesen más dolog egy belgyógyász, mert annak az áldozata eszméletlen és aligha szól, hogy fáj műtét közben a vakbele.
Hogy mit is akarok mondani tulajdonképpen? Ha eddig nem derült volna ki, akkor összefoglalom.
Kell egy kis perverzség ahhoz, hogy valaki orvos legyen. Főleg olyan orvos, aki kénytelen sokszor érzéstelenítés nélkül fájdalmat okozni az embernek. Emellett minden tiszteletem az orvosoké, nagyszerű érzés lehet úgy megállapítani és meggyógyítani egy bajt, hogy nem is látjuk, hogy azt milyen pici élőlény okozta.
Most eszembe jutott valami, írás közben megértettem mi itt a lényeg: azért okoz fájdalmat – rövid időre -, hogy nekünk sokáig fájdalommentes legyen az életünk. De akkor is kell egy kis perverzség ehhez...