Érintésvédelem

A közelmúltban megismerkedtem három kedves lánnyal. Anita, Edina és Petra! A történet nem is róluk szól igazán. Annyi a közük hozzá – és legfőképpen Edinának -, hogy egy mondattal megint elindítottak valamit az agyamban.
Amikor megismerkedtünk, az aznapi buli végén Edina egyszer csak megjegyezte: „Azt mondták nekem, hogy ma meg fogok ismerni egy olyan embert, aki nem szereti, ha hozzáérnek.” És tényleg, megismerte, de ez a mondat így teljesen nem igaz.
Most az átlag, számomra alig ismert, vagy ismeretlen emberekről van szó. Nem szeretem, ha valaki bököd az ujjával, ütöget, hogy „Te, figyejjé mán”, és nem szeretem, ha nagyon közel jön hozzám és szó szerint a szemembe mondja a hülyeségeit. Az egykori trombitatanárom volt ilyen. A szoba egyik végében elkezdett nekem mondani valamit, aztán mire a lényeghez értünk már kint voltunk a folyosón, mert ő jött én meg hátráltam.
Szerencsére a szobatársamat is sikerült leszoktatnom arról, ha valamit akar mondani, akkor ne böködjön meg előtte. „Ne érj hozzám!”, hangzott el a mondat a konzultáció közepén, mert akkor is a mutatóujjával böködött. Persze a legnagyobb kussban kiáltottam el magam, de szerencsére mindenki csak nevetett.
Nem arról beszélek, amikor például a buszon heringparti közepén mindenki nekem jön. Azt elviselem, mert nincs más választás, de csak úgy az embereknek miért kell tapizni a másikat?
Igen, a hozzám közel álló emberek nem irritálnak. Sőt, egyesektől el is várom, hogy átkaroljanak, megfogják a kezem.
Hogy miért van ez? Nem tudom, talán nagyon érzékeny az aurám, és megválogatja, hogy kit enged be.
Azt nagyon nehezen viselem, amikor valaki ráadásul olyan, hogy amíg nem kap választ a kérdésére, addig mindig visszakérdez. Mondok egy példát: „Olyan szép az ég, nem? Nem, nem, nem…?” És közben minden „nem”-nél a kézfejével egy jó nagyot üt a vállamra. Grrrr! Na, ez nagyon rossz.
Van, akitől már megszoktam és szinte észre sem veszem, hogy hozzámér. Ilyen a Homár, aki ez után a bejegyzés után, biztos, hogy csak azért is ütögetni fog.
Érdekes dolog ez az aura. Vannak olyan pontok, ahol át lehet hatolni rajta. Ennek a száma nálam teljesen idegen embereknél kettő. Fiúknál, férfiaknál egy kézfogás, lányoknál esetleg egy puszi erejéig, mindenki közel jöhet hozzám.
Ezt a bejegyzés, most nagyon ridegnek tűnhet. Nem az. Én is rugalmas vagyok, tehát néha elviselek ezt-azt (egy ideig), lásd: heringparti. Aki ismer, azt tudja miről beszélek.
Aki meg nem annak azt üzenem: Ne érj hozzám!!!