Keresés
A pontos idő
••••
••••••
••••••
Legutóbbi blogok
» 2011
» december
» október
» szeptember
» július
» június
» május
» április
» február
» január
» 2010
» 2009
» 2008
» 2007
» 2006
Google hirdetés
Egészséges ügy
2011 január 10. hétfő - 22:31
Azt mondják, hogy amiből már kettő volt, az hagyomány. Namost a 2010-es év első napjaiban nagy fájdalom költözött a testembe, és idén sem volt kellemes az idegbecsípődés a derekamban. A tavalyi fogfájás nem hirtelen jött és még a húzás után sem oldódott meg azonnal a probléma. Idén csak egy ládáért kellett lehajolnom és már ott is volt a fájdalom. Még szerencse, hogy itt nem húztak.
Egy hét alatt sikerült kipihennem.Érdekes dolog azért ez az egészségügy. Vasárnap állt be a derekam. Először azt hittem, hogy nem nagy ügy, csak egy kicsit megerőltettem. Hát nem. Pár óra múlva az ügyeleten kötöttem ki. Ezúton köszönöm Andinak a - szó szerinti
- támogatást.Szóval bebicegtem az ajtón és bár nem szeretem a tűt, vártam a megváltást, a fájdalomcsillapítót egyenesen a vérembe.
Mástól már hallottam, de most tapasztaltam is, hogy itt kérem öngyógyítás folyik. A doki rámnézett és megkérdezte, hogy mit dolgozom. Végül is miért ne lenne fontos, megmondtam: - "Informatikus vagyok", hátha számít ez akkor amikor felszívja a fecskendőbe a lét. Komolyan mondom vágytam már a szurira, de csak pár jótanáccsal kellett beérnem: mozogni kell, meg felállni munka közben óránként. És a végére egy kis bíztatás: "Holnapra már fel tud majd normálisan állni". De bázeg!!! Köpni nyelni nem tudtam/tudtunk és kész hazamentünk. Ez volt a gyógyítás?
Én megértem, hogy ez nem olyan, mint a fog: kifúrjuk, kihúzzuk és már nincs is ami fájjon, de hát legalább kérdezte volna meg, hogy ne adjak egy gyors fájdalomcsillapítót. Ha még nem is hat, de legalább úgy távozok, hogy valamit megpróbált. De nem. Még azt sem lehet mondani, hogy sarlatán, mert aki nem csinál semmit, az az az áhh nem is tudok rá mit mondani. A fejpénzt persze megkapta...
Szóval a földön fekvés jót tett, reggelre jobban lettem, már könnyebben tudtam volna menni az orvoshoz, ha lehetne egyenesen szakrendelésre menni. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha fáj, akkor először el kell menni a háziorvoshoz, aki beutal a szakrendelésre és ha szerencsém van, akkor mindez egy napon történik. És olyan is van, hogy a szakorvos csak egyszer rendel egy héten. Mondjuk csütörtökön. Ez akkor a legcikibb, ha csütörtök este jön a baj...
Szerencsére a háziorvosom orvosilag elszántabb volt, mint az ügyeletes, igaz nála már nem fájt annyira az ideg. A röntgen beutalómmal a kezemben vártam a sugarakat és a fényképet, amit egy óra várakozás után készítettek csak el. Aztán meg még egy picit arra kellett várni, hogy jó lett-e a kép. Természetesen nem, így mehettem még egy kört a sugár alá. Most azért mert nem mosolyogtam eléggé, vagy belepislogtam.

Már jól vagyok. Elmúlt a fájdalom. A diagnózis az, hogy nem elég íves a gerincem, így előfordulhatnak még balesetek, ha nem mozgok sokat. Úsznom kéne, egyátalán többet mozognom. Rajta leszek az ügyön. Mozogjatok Ti is!
mentés
Gabbancs
Jah, és Király a bináris Óra!
több mint 1 éve
Gabbancs
Ákoskám, nem vetted észre azt a tényt, hogy a doki, miközben bent ültél nála a rendelőben meg-vuduzott téged, meg szugerált össze vissza, hogy menjen ki a fájás a testedből ;)
több mint 1 éve
redblog, avagy mér' kell mér' kell?
