Keresés

A pontos idő

Legutóbbi blogok

» 2010
» 2009
» 2008
» május
» február
» január

Google hirdetés

Csak pozitívan

2008 március 28. péntek - 22:57
A következő téma már régóta foglalkoztat, de még nem írtam róla.
Most, egy perce újra megfogalmazódtak bennem a régi mondatok három ember hatására. Mellettem van a buszon egy házaspár és mellettük egy fiatal lány, akit itt a hátsó ötösön ismertek meg. Épp, hogy elérték a buszt, mert szoros volt a csatlakozás. Rögtön be is indult a kezdeti lihegések után a panaszáradat.
Régóta gondolkodom azon, hogy miért panaszkodunk állandóan? Ha megkérdezünk egy másik embert hogy is érzi magát 90%, hogy csak annyi pozitív lesz a mondandójában, hogy kösz megvagyok, aztán máris jön avval, hogy már megint fája háta, vagy a sok munka miatt már megint nem tudott bevásárolni.
Én is ilyen voltam. A közelmúltban vettem észre, hogy nem azt mondom, hogy mi van velem, hanem azt, hogy mi nincs. Ez az igazi negativitás. És ezzel egymást húzzuk a mélybe hangulatilag.
Nemrég láttam a tévében egy műsort, ahol a tavaszi fáradtságról volt szó. (Szerencsére nekem ez idén kimaradt.) Ott mondta a doki, hogy egy nap elég akár egyetlen kedves mondat a másiktól, hogy jó legyen a hangulatunk.
Mostanában próbálok úgymond pozitívan gondolkodni. Nem azt nézem, hogy mennyire felhős, hanem, hogy mennyire napos az ég. Néha még most is elkezdek panaszkodni, de már észreveszem és csak akkor folytatom, ha tényleg nagyon felhúzott a dolog.
Talán ezért nincs most annyi bejegyzés itt. :)
Ehhez a hozzáálláshoz az emberek is jobban viszonyulnak, és érezhetően jobb dolgok történnek velem. Most is részem volt egy idegen társaság megismerésében, ahol nagyon jó dolgok történtek velem. És mosolygok, most főleg azért is, mert a bácsi itt issza mellettem a sört, nekem meg eszembe jut, hogy mennyire kellett pisilnem nekem is Nyíregyháza felé egy doboz Sopronitól. :) És ráadásul gyors járaton vagyunk, ahol a sofőr tényleg siet, nem állunk még 3 percet sem. :) :) :)
Azt próbálom hangsúlyozni, hogy az életben a pozitív dolgokat nézzük, mert – és valami hasonlót most olvastam -, ha abba fektetjük az energiát, hogy siránkozunk, akkor úgy megy el az élet, hogy kevés jó történik velünk, és csak szenvedünk és sokkal több erőnk vész kárba.
Na ez most kicsit olyan lelkizős post lett, de kell ilyen is néha.
Még annyit, hogyha nem megy a pozitív szemlélet, akkor igyunk egy Unicumot, aztán csak lesz valami.
mentés
potatoes fighter
LOL
több mint 3 éve
Umbra Krameri
Ákos, ha három sort írsz, az is valami :-)))! Nem lehet, hogy a vizsgaidőszak ennyire elintézett!!!:-) Most már kicsit uncsi egy jó ideje ez az unikumtéma!!! Hehe most biztos jól megnőtt a fejed!!! :-)))
több mint 3 éve
Mr. X
Március 28 óta nem volt bejegyzés, el fognak tűnni így az olvasók!
több mint 3 éve
HMR
izgatottan várjuk az újabb postokat :)
több mint 3 éve
james
1. Ne lelkizzél!
2. Szerintem ugyanannyit siránkozol, mint eddig
3. Nem is szereted az unicumot :-)

FÚÚÚÚ!
több mint 3 éve
Amy
És milyen érdekes,hogy az előbbi hozzászóló is panaszkodott...a lényeg,hogy valakinek el kell kezdeni az ellenkezőjét..nekem már sikerült 'megfertőzni' a környezetemet...bízom benne,hogy neked is menni fog!
'Egy esős reggel,otthonról elindulva ,ha csak egy mosolyt is kapsz valakitől,akkor már érdemes volt felkelni!' ;)
több mint 3 éve
Homare
Sajnos hülyék a magyar emberek, ezek örökké csak siránkozni fognak, mert ilyen a természetük. Ez van. Talán majd 100 év múlva az unokáink :)
több mint 3 éve
redblog, avagy mér' kell mér' kell?