Keresés
A pontos idő
••••
••••••
••••••
Legutóbbi blogok
» 2011
» december
» október
» szeptember
» július
» június
» május
» április
» február
» január
» 2010
» 2009
» 2008
» 2007
» december
» november
» szeptember
» július
» június
» május
» április
» március
» február
» január
» 2006
Google hirdetés
A jövő informatikusai (harmadik rész)
2007 július 23. hétfő - 17:00
Most vagy sok a dolgom, vagy alábbhagyott a lelkesedés a blogírás terén. Az utóbbiból csak annyi igaz, hogy nehezen ülök le a gép, a szövegszerkesztő elé, bár az agyam folyamatosan jár.A következőkben megpróbálom összeszedni a gondolataimat és írok pár sort, arról, aki szintén a csoporttársam és jó barátom egyben. Ő Zsiga Bálint. Művészneve: Laborde Valeres és ennek a névnek pár nem hivatalos változata.
Még Fűzfőn ismertük meg egymást, de csak Győrben lett úgymond szoros a kapcsolat, amikor az egyetem megkezdése után fél évvel oda költözött albérletbe, ahol én laktam.
Azokból az időkből legfőképpen az maradt meg, hogy sokat kávéztunk együtt. Sokszor emlegetjük, hogy egy-egy nap majdnem minden órában ittunk egy kávét, és volt olyan is, hogy én már azt mondtam: na ezt nem kellett volna már meginni.
A Bálint rendes gyerek, ha eddig szükségem volt rá, mindig segített. Most – míg el nem felejtem -, megköszönném neki, hogy elintézte a következő év(ek)re az albérletet!
Szóval jófej, de persze senki sem tökéletes.

Hányszor volt olyan, hogy felmentem hozzá a koleszba időben, de sokszor csak órakezdés előtt három perccel indultunk a suli felé, mert még ezt, meg azt kellett csinálni. Evvel még nem is lett volna baj – mert a suli 2 percre volt -, de ő még a suli előtt rágyújtott, mivel aznap még nem áramolt füst a tüdejében. Akkor aztán volt „mér kell”. Mondtam neki is, dehát beszélhetek, hogy nem szeretek elkésni, de hiába, füstölni azt kell.
Van két szabály, a klasszikus viccből átalakítva:
1. A Bálintnak igaza van.
2. Ha nincs igaza, akkor automatikusan életbe lép az első szabály.
Igen Zsiga Láb egy kicsit makacs ember. Ennyi.
Egyébként okos, sokat tudok meg tőle, az élet egyes "spesziális" dolgairól, úgymint számítógép-történelem, programozás, játékok és hardware stb.
Még egy dolgot említenék meg róla. Érdekes, hogy a Bálint magánéletéről nem igazán lehet sokat tudni. Ő nem olyan, aki mesél a családjáról, barátnőjéről és barátairól. Inkább csak a haverokról és a régi balhékról hallgathatunk tőle történeteket. Nincs is evvel semmi gond, hiszen mindenki annyit ad ki magából/magáról, amennyit akar, csak ez, mint különlegesség is az ő számlájára írható.
Mindennapi különleges eseményeit – ha többet akartok tudni róla -, itt olvashatjátok:
de csak 10 óra előtt 20 perccel!!! Nagyon jó stílusban ír!
Kedves Labarode! Kívánok neked sok cészázas munkaórát minél kevesebb gonddal, és úgy általában minden jót! Füled érjen bokáig!
mentés
izel lajos
Kedves Ákker! Most már csak havonta egy bejegyzés lesz a blogodban? Most akkor mit olvassak a munkahelyen? :D
több mint 4 éve
Homare
Ja rendes gyerek a Balorde Laveres! Én is megköszönném neki az albérletszerzési tevékenységét melyet nagyon lelkiismeretesen végzett. Igazán kájnd tőle, majd iszunk egy sört rá valamikor, vagy kettőt. Itt kívánnék minden redblogot olvasónak további szép nyarat!
több mint 4 éve
izel lajos
Laborde nálunk a Guru! Ha vele tanulnk tuti a siker a zh-n/vizsgán. Persze nem biztos hogy elsőre.
De ha ilyeneket írogatunk akkor meg elszáll magától, vagy nem?! hozzáfűzném redman blogbejegyzéséhez: Laborde szeret sportolni is, nyomultam vele már kosárlabdázásban, floorballozásban sőt röplabdázásban is. Szóval ez a Laborde gyerek sokoldalú már majdnem gömb.
De ha ilyeneket írogatunk akkor meg elszáll magától, vagy nem?! hozzáfűzném redman blogbejegyzéséhez: Laborde szeret sportolni is, nyomultam vele már kosárlabdázásban, floorballozásban sőt röplabdázásban is. Szóval ez a Laborde gyerek sokoldalú már majdnem gömb.
több mint 4 éve
redblog, avagy mér' kell mér' kell?
